Rólam

Kreativitás a támogatásban

Hogy kerül egy mérnök a segítő szakmába?

Úgy, hogy a világ változik – és én vele változtam.

Azzá lettem, aki mindig is ott volt bennem, csak sokáig nem hagytam kibontakozni.

A támogató hivatáshoz és a rajzvizsgálathoz saját önismereti utam vezetett.

Gyermekkoromtól kezdve rajzolok, firkálok, festek.
Ez számomra mindig annyira természetes volt, mint a levegővétel.

Éppen ezért sokáig fel sem tűnt, hogy ez több egyszerű kedvtelésnél. Ha valaki megkérdezte, mi a különleges adottságom, sokáig azt válaszoltam: – Semmi.

Pedig ma már tudom, hogy az alkotás ajándék.
Egy lehetőség.
Egy olyan eszköz, amelyen keresztül önmagunkat is kifejezhetjük.

Az alkotás nemcsak szépséget hozhat létre, hanem megmutathatja azt is, ami bennünk zajlik. Szakértői szemmel nézve a rajz segíthet közelebb kerülni a belső működéshez, az elakadásokhoz és a lehetséges megoldásokhoz is.Mindig érdekelt, miért rajzol valaki köröket, négyzeteket, vonalakat.
Mit üzennek a firkák, a formák, a színek.

Ezért tudományos megközelítéssel kezdtem el tanulni az ábrázolások jelentéséről Prof. Dr. Vass Zoltán pszichológustól, egyetemi tanártól, a képi kifejezéspszichológia szakirányú képzésen.

Közben az életemben is sok olyan időszak volt, amely tele volt nehézséggel: csalódásokkal, kudarcokkal, stresszel, önbizalomhiánnyal, motiválatlansággal és nehéz helyzetekkel. Ezekből a coaching eszközei, az önismereti munka és a szemléletváltás segítségével tudtam továbbmozdulni.

Ez a szemléletmód magával ragadott.
Ma már egy stabilabb, kiegyensúlyozottabb és önazonosabb életet élek – és ezt a tapasztalatot, valamint a tanulmányaimat most mások támogatásában is használom.

Azokkal szeretek együtt dolgozni, akik elérkeztek a saját START-vonalukhoz, és készen állnak arra, hogy jobban megértsék önmagukat, mozduljanak, és közelebb kerüljenek ahhoz az élethez, amit valóban élni szeretnének.

Neked is szól ez az út, ha úgy érzed, valami láthatatlan korlát tart vissza.
Neked, ha keresed a motivációt, a célokat és a megoldásokat.